2014. július 9., szerda

Hangulatjelentés #2: fesztiválos és múzeumos

Július 4-e a legnagyobb nemzeti ünnep: Függetlenség Napja! Van erről sok hír, film, olvasmány, a gyerekek is sokat tanultak erről az iskolában. Idén ez a nevezetes nap péntekre esett és mi másnap, a szokásos hétvégi városnéző túránkra indultunk, mondhatni gyanútlanul, mert meg sem néztük a konkrét programokat, gondolván a nagy nap után romeltakarítás és helyreállítás zajlik majd a Mall-on, de nem! Nagyon örültünk a szerencsénknek, ugyanis egy hatalmas fesztivál kellős közepén találtuk magunkat, Kína és Kenya mutatkozott be Washingtonban. Volt ott minden, zene, ételek, életmód, az ország nevezetességei képekben vagy makettekben, kínai tánc, kenyai futó, kínai porcelán és kalligráfia, kenyai kunyhó és vadvédelmi ismertető, és még rengeteg minden. Színes kavalkád, tarka-barkaság, finom illatok, eszméletlen jó afrikai zene és rengeteg érdekesség. Beszéljenek a képek:

Kína ezzel a díszes fallal várta a látogatókat

2014. július 1., kedd

Hangulatjelentés #1: VB szurkolós és parkos zenés

A Németország-USA mérkőzés napján a washingtoni német nagykövetség két kivetítőt állított fel a Dupont Circle metrómegállónál és persze, hogy jó nagy tömeg verődött össze és szuper volt a hangulat! Az emberek visszafogott, zászlót lengető német drukkerekre és feltűnően festett és öltözött, sok-sok kiegészítővel felszerelt, hangos amerikai szurkolótáborra oszlottak. Az ilyen bulik általában úgy néznek ki, hogy óriási a hangulat, de nem lehet látni semmit! Most is így volt, ha-ha! Szóval, ha az ember nézni szeretné a meccset, akkor jobb, ha otthon marad, ha pedig másokkal együtt, jó hangulatban szeretne szurkolni, akkor keres egy ilyen lehetőséget.  Mi kíváncsiak voltunk, milyen is lesz egy ilyen köztéri VB-nézés, úgyhogy vittünk magunkkal némi piknik felszerelést (a gyerekek miatt is eleve sok enni- és innivalót), letelepedtünk a fűre és onnan (nem)néztük a meccsetJ. Azért valahogy összeállt a móka és nagyon jól éreztük magunkat

2014. június 5., csütörtök

Suli téma - újratöltve

Továbbra is slágertéma az iskola, még mindig sok kérdés érkezik ezzel kapcsolatban. Milyen tantárgyak vannak? Miben más? Mennyire tetszik a gyerekeknek? Mit mondanak ők? és még sok más. Most igyekszünk minél több kérdésre válaszolni és megkértük a gyerekeket is, írják le az élményeiket a suliról, úgyhogy pár szösszenetet tőlük is beszúrtunk a cikkbe. (A visszatérő olvasóknak néhány rész már ismerős lehet korábbi bejegyzésekből, de igyekeztünk minél több új információval és részlettel szolgálni).

 

2014. március 5., szerda

Nem amerikai, hanem magyar pite

Holnap az alsó tagozatos iskolában a sokféleséget, a különböző országok kulturális sokszínűségét ünneplik. Minden diák beviheti és megmutathatja a saját országára jellemző ételeket, képeket, nemzeti viseleteket, zenéket stb. Máté viszi a Csodálatos Magyarország c. könyvet, szép képeslapokat és sütöttünk almás pitét, valamint meggyes pitét:) Egy kis ízelítő a hazai gasztronómiából gyerekbarát módra:) Annyira finom és olyan nagy a kísértés, gyorsan el kellett csomagolni, hogy maradjon még reggelre....
Biztos jó kis muri lesz  és jól fogják érezni magukat a skacok! Vidámságot, finomságot mindenkinek:)

2014. február 16., vasárnap

Elnökök Napja


Ez a bejegyzés az Elnökök Napjáról szól, de elöljáróban erről a pattogatott kukoricás képről essék néhány szó. Kedvemre való, hogy ezt lehet. Hogy az egyébként köztiszteletben álló és nagyon szeretett elnökükről feltesznek egy képet a popcornos zacskóra. Egy 3D-szemüveges, újragondolt, modernizált Lincolnt. Senki nem gondolja, hogy ez tiszteletlenség, nem tiltakoznak, helyette szuper dolognak tartják, hogy emberközelivé teszik, beülnek vele a tévé elé (most nem az egészséges életmódról írok) vagy ebből kínálják a barátaikat, egyszerűen csak jókedvet varázsolnak vele. Nem szeretnék túlzásba esni, az emlékezésnek sokféle jó módja van, de örülök, hogy ez is egy a sok közül, egy szerethető-jókedvesítő megoldásJ Egy másik módja például az emléknap, erről szól a folytatás….

2014. február 1., szombat

Mit jósol a mormota?


 
Ha valaki eddig bizonytalan lett volna abban, hogy létezik-e az Idétlen időkig c. film mormotája és az egész köré szerveződött fesztivál, akkor az most megtudhatja, hogy...
Igen, létezik Punxsutawney (Pennsylvania államban) és bizony ott él Punxsutawney Phil, a híres időjós! Ő a világ leghíresebb mormotája, úgy is hívják, hogy a Látnokok Látnoka vagy a Prognoszták Prognosztája.

2014. január 23., csütörtök

Milyen ez a gyerekeknek?


Sokszínű az iskolai élet, a diákok a világ minden tájáról érkeznek
Na, igen. Ez volt a legkritikusabb tényező, ez volt a legnagyobb megfontolás tárgya. Mert vannak dolgok, amikre fel lehet készülni, a papírmunkákat elő lehet készíteni, sok dolognak utána lehet nézni, már otthonról el lehet bizonyos dolgokat intézni. A gyerekek esetében is alaposan körbejártunk mindent (oltások, iskola stb.) és amit lehet megtettünk otthonról, de azt, hogy egy gyerek hogy fogja viselni, hogy fog tudni megbirkózni a sok újdonsággal, az állandó idegen nyelvi környezettel, a sok tanulnivalóval, az egészen más kultúrával stb., nos, ezt nem lehet előre megjósolni és nem lehet rá felkészülni. (Legkisebbünk miatt aggódtunk a legkevésbé, hisz őt érinti legkevésbé a változás, ugyanúgy otthon van velem akárhol is vagyunk.) Úgyhogy leginkább ilyen kérdések fogalmazódtak meg bennünk: Kirángassuk-e őket a jól megszokott környezetükből, az iskolából? Milyen lesz nekik távol a nagyszülőktől, családtagoktól és a legjobb barátoktól? Mennyire viseli meg őket, hogy nem mehetnek az imádott fociedzésekre, a nagyon szeretett edzőhöz, az igazi barát-csapattársakhoz és nem tudnak részt venni a meccseken? Közben pedig az ügy mellet szólt, hogy megtanulják a nyelvet, látnak és megtapasztalnak egy egészen új világot és megtanulnak benne boldogulni, remélhetőleg sok pozitív élményt szereznek, magabiztosabbak lesznek, megtanulnak jobban bízni a képességeikben és később is, ha új helyzettel és kihívással találják magukat szemben, akkor bátrabban állnak elébe és talán könnyebben boldogulnak úgy általában is.

2014. január 14., kedd

Munka téma

Tehát, én egy nagyon neves egyetem nemzetközi tanulmányokkal foglalkozó intézményében végzek kutatásokat nemzetközi gazdasági és politikai kérdésekben. Aki nem jártas ebben a témában, annak annyit, hogy Magyarországon ez a szakterület manapság teljesen feleslegesnek, s irtandónak számít. Hát itt nem, minden magára valamit adó egyetemnek van neves nemzetközi tanulmányok képzése, ahol a nemzetközi kapcsolatok (diplomácia, emberi jogok, stb.) és a gazdaság összefüggéseit komplexen tanulmányozzák. A magyar tudományos szférában ezt újságírói feladatnak szokták egyesek tekinteni.  Na, ezek az emberek tévedésben vannak, Amerikából nézve mindenképp.

2014. január 7., kedd

Támad a Polar Vortex!

A Washington Post egyik látványos képe
Sokan kértetek időjárás jelentést és kérdeztétek, hogy túléltük-e a hideget és mi a helyzet? Na szóval, igen, megérkezett a Sarki Örvény és nem kicsit, hanem naaagyon hideg van és mindenki fázik-zik-zik. Lefagy az ember arca, három zoknit kell húzni a csizmába, a sapkára még kapucni is kell és leginkább nem szabad hosszú időt tartózkodni a szabadban. Sok helyen, így a szomszédos Virginia államban bezárták az iskolákat, nálunk pénteken a hó miatt nem volt suli, de most éppen van. Kértek mindenkit, hogy ha teheti maradjon otthon, ne mozduljon ki, de mivel munkanap volt és iskola a gyerekeknek, így hát sokan kénytelenek voltak elindulni reggel a -17oC-ban. (Egyébként itt Fahrenheit-ben mérnek, amit meg kell szokni, és ha azt mondják, hogy 0 fok körül alakul a hőmérséklet, akkor az nem ad okot a megnyugvásra, mert az a mi mércénk szerint már majdnem -18 fok. Itt egy Fahrenheit-Celsius átváltó oldal.)